Tényleg határtalan – borderless számla a TransferWise-nál

2016-ban lett elérhető Magyarországon a TransferWise. Azóta komolyan bővítették nemzetközi pénzküldéssel kapcsolatos palettájukat. Néha azonban fejtörést okoz, mit lehet megoldani ilyen úton, ha határon át juttatandó devizáról van szó, és mit nem.

Teljesen új irányból indítottak a pénzküldő startupok

Az úgynevezett fintech cégek a közelmúltban eléggé felforgatták a devizaküldés szektorát. A bankok igen komoly díjakat szabtak ki a devizaváltásra és annak határon túli utalására éveken át, ami nagy keresletet teremtett egy olyan szolgáltatás iránt, ami ugyanezt ‘fapados’ áron, de gyorsan, ügyfélbarát módon kínálja.

Az egyik piacvezető, a TransferWise egy eredeti trükkel él: úgy tudunk külföldre egy adott összeget küldeni, hogy valójában a pénz az országon belül marad – köszönhetően annak, hogy minden országban kezdeményeznek pénzmozgásokat az ügyfelek. Sem váltás, sem külföldi utalás költsége nem terheli így a szolgáltatást.

Számla már kártyával

Az egyik remek lehetőség, amit a cég kifejlesztett, a borderless számla. Hogy mi benne a jó? Egyrészt ingyenes, másrészt több pénznemben is használható. Igaz, a vagyonunkat nem érdemes itt tárolnunk -, de ‘belecsúsztathatunk’, mint egy tárcába többféle valutát. Összesen 40 pénznemet kezel a számla, a kínai jüantól a román lejig. A világ bármely tájáról fogadhatunk bármilyen költség nélkül utalást, épp ezért a számlához jár külön európai, amerikai, ausztrál és brit IBAN/BSB és más banki azonosító.

A kártyával, amit ehhez kapunk, középárfolyamon, bármilyen plusz költség nélkül vehetünk fel ATM-ből pénzt. A devizaváltók közti különbségek nézegetése, a banki költségek számítgatása már a múlté. Egy alacsony díjat számít fel a TransferWise, ami 2 %-ig terjedhet. Ha ezt sokallod, gondolj bele, hogy nincs havidíj, jóváírási díj, nincs bankszámla adat igénylési díj, illetve a pénznemek feltöltésének sincs semmilyen járulékos költsége.

Másik számlára utalnánk?

Ebben az esetben fennáll egy alacsony átalánydíj, melynek összege 50p / €0.60. Ez a több pénznemű számláról történő kiutalás díja, ha a kedvezményezett számla ugyanabban a pénznemben van denominálva.

Vajon cégek is tudják ezt a megoldást használni? Igen, amennyiben a TransferWise igazolva látja a cég létezését.

Pénzküldés: Revolut vagy Transferwise?

Akinek gyakran kell a határon túlra pénzt küldenie, devizában fizet vagy kapja a fizetését, és fontos, hogy jó árfolyamon tudjon váltani, annak már rég nem a banki megoldások az elsődlegesek.

Pénzküldés közép árfolyamú váltással

A kimondottan deviza küldéssel és váltással foglalkozó, úgynevezett fintech cégek már rég uralják ezt a piacrészt. Már csak az a kérdés, melyik szolgáltatót válasszuk?

A TransferWise az egyik legrégebbi és leginkább beváltnak tartott cég a P2P, a személyek közti pénzcsere terén. De a CurrencyFair vagy a TransferGo is jó alternatíva lehet. Mit tudnak ezek a cégek? Röviden és általánosságban véve:

  • A legjobb árfolyamon váltanak
  • Nem várják el, hogy az ügyfél devizaszámlát nyisson
  • Nincsenek rejtett költségek

Igaz, a bankok már felismerték, hogy a versenytársak mögött messze lemaradtak, és ők is csiszoltak hasonló szolgáltatásaikon.

A TransferWise annyiban újított nemrég, hogy ingyenes számlát lehet nála nyitni, és 15 különböző devizát lehet erre tölteni; ezeket a különböző pénznemű ‘pénztárcákat’ külön lehet kezelni. Amik fizetősek itt, azok a tranzakciók. Létezik már hozzá valós, kézbe vehető bankkártya, amivel automatából is vehetünk fel pénzt. Mindezt a banki költségek töredékéért.

Revolut használata egy kis TransferWise-zal ötvözve

A Revolut ehhez nagyon hasonló, itt is egy számlával sok devizában tudunk fizetni, konverziós költségek nélkül. Feltölteni a számlánkat azonban még nem tudjuk forintban, így a magyar felhasználók ezzel nincsenek beljebb, még ki kell fizetniük a váltási költséget. Igaz ez középárfolyamon, azaz nagyon kedvezően történik.
Ami jó hír, hogy Béta verzióban már lehet forintban is feltölteni, azaz a teszt usereknek nem kell például Transferwise-zal és más hasonló trükkökkel forinttal tölteniük a Revolut számlájukat.

Egyelőre a felhasználók szerint a Transferwise a nyerőbb, de a Revolut felzárkózhat, amint forintban is lehet majd használni.

 

Deviza átutalás egyszerűen, kényelmesen

Mindannyian tudjuk, sokszor csak pár percünk jut még a legfontosabb dolgok elintézésére is a hétköznapokban. Menet közben, a buszmegállóban, vagy a piros lámpánál keresünk rá az aktuális teendőinkkel kapcsolatos információkra. Sokszor nagy előny, ha valamit telefonon keresztül is intézhetünk, és nem kell személyesen elmennünk valahová sorban állni.

A rejtett költségek kiküszöbölése

Ma már nem kell szobroznunk egy bankfiókban azért, hogy külföldre devizát utaljunk. Ha magunk intézzük anélkül, hogy devizaszámlát nyitnánk, gyorsabban és olcsóbban megoldhatjuk a deviza átutalást.

A bankok a devizaszámla vezetéséhez és az utaláshoz is költségeket rendelnek, és az utalás több napot is igénybe vehet. Sokaknak okozott már az is meglepetést, hogy – szemben a forint utalásakor – nem a teljes összeg érkezik meg a másik fél részére, mivel az átutalt összeget a bankok külföldi bankok (ún. levelező bankok) segítségével juttatják el a címzetthez, és ez további rejtélyes költségekhez – ún.“levelező banki költséghez” – vezet, amit az ügyfél áll.

Ennélfogva ha például egy ausztriai szállást szeretnénk előre kifizetni következő síutunkon, vagy akár egy iskolai félévet fizetünk be külföldön, akkor érdemes a magánszemélyek között közvetítő szolgáltatókat választani. Plusz költségek nélkül, gyorsan eljuttathatjuk a szóban forgó összeget a célszemélynek deviza átutalással. Akár mobil appról is igénybe vehető az átutalás, és a bankok esetében szokásos 3-4 nap helyett 1 napon belül is megérkezik a pénz a megfelelő helyre.

Sok szolgáltató, sok opció

A szolgáltatók minden téren egymással versenyeznek, hogy minél rugalmasabb, minél több opciót nyújtó és gyorsabb átutalást tegyenek lehetővé. Nemcsak bankszámlára küldhető át pénz, hanem a WorldRemit jóvoltából például mobil pénztárcába is érkezhet az átutalás. A deviza utalások, melyek a frix.hu oldalán is megtalálhatóak tehát jóval gyorsabbak, olcsóbbak és az ügyfél által sokkal inkább kontrollálhatóak, mint korábban.

Mindez annak az egyre fokozódó folyamatnak köszönhető, hogy világszerte milliók és milliók dolgoznak külföldön, és élnek távol családjuktól, vagy intézik ügyeiket más országban, és szükségük van arra, hogy villámgyorsan küldhessenek pénzt bármilyen pénznemről bármilyen pénznemre átváltva. Ma már a pár évvel ezelőttinél sokkal kedvezőbb lehetőségek állnak rendelkezésre azoknak, akik ilyen szolgáltatást szeretnének igénybe venni.