A lakásvásárlás buktatói

Lakást életében leginkább egyszer, de legfeljebb pár alkalommal vesz az ember. Ez az az esemény, amikor sokmindenre érdemes figyelni, és jelentős összegeket lehet veszíteni, ha nem veszünk figyelembe fontos tényezőket.

Ne menjünk egyedül

Ha az érzéseinkre, első benyomásainkra, netán egy szimpatikus lakástulajdonosra vagy ingatlanosra hagyatkozunk, érdekes meglepetések érhetnek. Az első szabály, hogy ne menjünk egyedül új otthont keresni, hacsak nincs szakirányú végzettségünk. Kérjük meg egy ingatlanos múlttal rendelkező, vagy építész, építőmérnök, építésvezető ismerősünket, aki aztán a szép kilátáson túl a kétszáz éves vízvezetékcsövekre, az öt centi vékony falakra és az egyéb apróságokra is felhívja a figyelmünket, amik kikezdenénk az idegeinket az elkövetkező pár évben.  

Ne hagyatkozzunk az ingatlanközvetítőkre, mivel finoman szólva nem a mi vevői érdekeinket nézik. Sokan gyakorlatilag a semmivel egyenlő tudással nyitják-zárják az érdeklődők előtt a lakásokat.

Nem minden Bauhaus

E sorok írója azzal találkozott pár éve, hogy mindent “ez Bauhaus” felkiáltással próbáltak eladni neki lakáskeresés során, ami ötven évnél régebbi volt. Vagyis a valóság és az ingatlanosok állításai – tisztelet a kivételnek – olykor köszönőviszonyban sem álltak egymással. Kell tehát egy olyan ember, aki szakértő szemmel, a valóság talaján állva vizsgálja meg az eladásra kínált ingatlant.

Pár tényező az nlc cikke nyomán, aminek mindenképpen nézzünk utána a kínált lakással való ismerkedés esetén:

  • Elektromos hálózat
  • Vízvezeték
  • Fűtés
  • Szigetelés
  • Nyílászárók
  • Tető és pince

Ne hagyjuk sürgetni sem magunkat. Például érdemes megnézni az ingatlant napfénynél, este is, és átgondolni az összes olyan számbajöhető problémaforrást is, ami a házból, a környékből adódik. Valóban be tudunk-e onnan járni a munkahelyünkre? valóban pótol-e a madárcsicsergés azért, hogy egy erdőn kell áttörnünk, ha egy doboz tejfölt akarunk venni? elandalít-e tíz év múlva is a villamoscsörgés? Fontos kérdések lesznek kis idő elteltével.

Sokan vesznek felújítandó ingatlant, de olykor ugyanabban a lakhatatlan állapotban el is adják a “romantikus” kuckót, mivel keveseknek van képessége és lehetősége, hogy az omladozófélben levő présházból valóban egy páratlanul eredeti meseházikót varázsoljanak.

A felújítás az igazi hősöknek való

Ha nincsenek száz százalékosan megbízható kivitelezőink, a tervezettnél háromszor több megtakarításunk és tökéletes idegeink, egy nyílászáró cserénél vagy falkiverésnél ne igazán fektessünk többet a leendő lakásba. Hagyjuk meg a nagy kihívásokat a lakás átalakítós tévéműsoroknak.

A tulajdonjoggal kapcsolatos kérdések éppenúgy megfontolandóak; szép dolog például a budai Várban lakni, de az önkormányzati tulajdonjog nem biztos, hogy nyugodt éjszakákat fog eredményezni.
Ha viszont mindennek utánajártunk, és megfontolt döntést hoztunk – és a szívünkre is hallgattunk – biztos nem fogjuk megbánni.