Min változtattak a bankok hitel és számla téren?

A koronavírus megjelenése alapjaiban felforgatta a gazdaságot, és sok téren a cégek módosítottak a szokásos ügymeneten. Talán nem meglepő, hogy hitelt sem lehet úgy felvenni, mint március előtt.

Van, akinek most esélye sincs

Az olyan konstrukciók iránt, mint a lakáshitel, a szakértők szerint csökkenni fog a kereslet, hiszen most ingatlant vásárolni igencsak bajos. Ez egy olyan terület, ahol interneten intézni az ügyeket nem igazán lehet, így a kapcsolódó kölcsönök sem sokakat hoznak lázba most.

Ha valaki mégis lakáshitelt venne fel, annak komolyabban vett követelményekkel kell szembenéznie, mivel a bankok számolnak az emberek jelentős részének bizonytalanabbá váló anyagi helyzetével. 

A kamatok egyelőre nem sokat változtak, bár az MNB nemrég igazított a referenciakamaton. Ahol változás következett be, az a jövedelem felmérése, ugyanis jóval szigorúbban vizsgálják meg a potenciális ügyfelek anyagi hátterét. A KATÁ-sok például nem számítanak stabil partnernek, és a külföldi jövedelem vagy az osztalék mint bevétel ténye felett sem siklanak el. 

A lakáshiteleknél az önerő terén sem megengedőek a bankok, itt eléggé változatosan döntöttek eddig, de most a 80%-os hitel és 20%-os önerő lehetősége eltűnt a piacról. 

kevesen terhelik a számlájukat
Kevesen terhelik a számlájukat ingatlan vétellel

Érdemes számolni a moratórium utáni időszakkal

A pénzintézetek számolnak azzal, hogy a hitelmoratórium most életbe lépett kilenc hónapja után a ‘könnyebb élethez’ hozzászokott ügyfelek nehezebben fogják a részleteket fizetni. Ezért sem szeretnék a potenciális hitelmoratórium-igénylők számát szaporítani, hiszen nekik a kormány döntése így is sokba kerül. Főleg a folyószámlahitellel és hitelkártyával élőknek kell odafigyelniük. A törlesztőrészlet ugyanis, amint a THM-re vonatkozó korlát megszűnik, a fogyasztási hiteleknél növekedésnek fog indulni.

A személyi kölcsönöknél ugyanígy sokkal komolyabban veszik a pénzintézetek, mennyi bevétel érkezik havonta a számlánkra. A bírálati szigorítások a babaváró kölcsönre éppúgy vonatkoznak, mint a nem támogatott hitelekre.

Utólagos pótlás helyett még: jóval hosszabb ügyintézési idő

Jó tudni, a Jegybank számos okirat – így értékbecslési – elkészítésétől eltekint ebben az időszakban, de a közjegyzők még dolgoznak, és e cikk megjelenésekor a bankok is elvárják ezeket a dokumentumokat. 

Amire számítani kell, hogy a kisebb kapacitás miatt lassabb az ügymenet, tehát érdemes hosszabb határidőkkel számolni, ahol közjegyző, értékbecslő lép be a hitelügyintézés folyamatába.

Ami jobb hír, hogy sok cég már reagált a vírushelyzetre, és a számlánkkal kapcsolatban mindenfajta ügyintézést elintézhetünk online.