Változó trendek a lakáskiadási piacon

A vizsgálatok szerint a lakást keresők között némileg csökkent idén a befektetési célból vásárlók aránya. Ám még mindig sokan látják úgy, jó üzlet lakásba tenni a pénzüket, és kiadni az ingatlant.

A kiemelkedően jövedelmező egyéb befektetési lehetőségek megcsappanása vonzóvá tette az ingatlant, és egyaránt kedvező hozamban bízhatnak, akik hosszú távra, vagy rövid távra adják ki a lakást.

Hosszú távú kiadással a Portfolio számításai szerint 4 százalékos hozam, rövid távú kiadással – mint amilyen az Airbnb – 7 százalékig kúszhat fel a hozam Budapesten, de ezt a kiadással járó befektetett munka értékének számítása nélkül vizsgálták.

Azaz ha nem mi mosunk, takarítunk stb. a bérlőink után, vagy nem mi intézzük az adminisztrációt, levelezést a lakásszállodánkkal kapcsolatban, hanem valakit meg kell fizetnünk – amint ez mostanában már gyakori -, az levon a bevételünkből.  

Jó értékeléssel leszünk nyerők

Köszönhetően a turistáknak szóló, napi-heti szintű lakáskiadás gyors sikerének és az üzletágban bekövetkező robbanásnak, a legnagyobbat azok nyertek, akik hamar bekapcsolódtak, és a “későn ébredők” már a sor végére kellett, hogy beálljanak.

Érdemes tudni, hogy ha az Airbnb-s kiadással sikeresek szeretnénk lenni, jó értékeléseket kell kapnunk (a korán megjelenő lakáskiadóknak ez már megvan), és ehhez sok befektetett munka szükséges, el kell nyernünk a vendégeink rokonszenvét.

Ez a munka természetesen nem mindenkinek fér bele az időbeosztásába, életébe. Ha pedig megbíz ezzel valakit, azzal mint fentebb írtuk, máris kevésbé jövedelmező a vállalkozás.

Így értelemszerűen egyre többen újra a hosszú távú bérbe adást látják jó lehetőségnek.

Ha most vásárolunk lakást, egy keresletes lakáspiacra lépünk be, azaz jóval többen keresnek albérletet, – különösen a kedvező adottságú és még nem aranyárban forgalmazott kerületekben – mint ahányan kínálnak. Nem véletlenül tapasztalható a lakáshitelek iránti megnövekedett érdeklődés.

Tágabb kínálat a hosszú távú kiadásban gondolkodóknak

Ha ilyen jellegű kiadásra keresünk ingatlant Budapesten, akkor jobbak lesznek a lehetőségeink. A külföldi vendégekkel ellentétben az albérlőknek vonzó lehet a  belváros mellett a IX., XI., XIII., XIV. kerület, és Buda. Nem véletlenül élénkült meg a lakótelepi lakások piaca az elmúlt időszakban olyannyira, hogy az még az ingatlanszakértőket is meglepte.

A családos albérlet keresők, akik a vidéket cserélik a fővárosra, a kedvező árak miatt a külső kerületekbe, agglomerációba is beköltöznek.

Ide szorul ki a hazai diákok jelentős része is a jelenlegi trendek szerint, míg a külföldi, tehetősebb diákok az oktatási intézmények közelébe költöznek szívesen.

Most vegyen fel kölcsönt – de válasszon gondosan

Most igazán érdemes megnézni a személyi kölcsönök kamatait: szinte irreálisan nagy különbségek vannak az egyes ajánlatok között.

Egy egymillió forintos ajánlat esetében a legelőnyösebb és legdrágább kamatok között akár félmillió forint különbség is lehet jelenleg – ennyivel kevesebbet kell fizetnünk összességében, ha a legalacsonyabb kamatot, és a legjobb ajánlatot választjuk.  

Mintegy száz személyi kölcsön ajánlat van ma a piacon
Egy jó kölcsön kiválasztásával sokat nyerhetünk

(forrás: tmkronika.hu)

Lezuhantak a kamatok

Nagyon kedvező hitelkonstrukciókat is találunk most személyi kölcsön vonalon, és ez várhatóan fokozza majd az érdeklődést a kölcsönök iránt. Sok ajánlatnál egy számjegyűek (10% alattiak) a kamatok.

Persze nem mellékes, mekkora a THM, ez mutatja ugyanis az összes költségünket a kamattal együtt, ami a hitel felvételével jár. Míg néhány éve jellemzően 20 % felettiek voltak a THM-ek, ma már ennek feléért kínálják a személyi kölcsönöket. Már létezik 9 %-os teljes költségű személyi kölcsön a piacon – pár éve a kamatok közt is rendkívül alacsony lett volna egy ilyen mutató.  

A végeredmény persze több tényezőtől függ, ezek egyike a futamidő. Minél hosszabb futamidőt választunk, annál többe fog kerülni a személyi kölcsön. A pénzintézetek olcsóbb kölcsönnel díjazzák, ha hamar viszontlátják a meghitelezett összeget.

Ügyfeleket gyűjtenek más téren is

Sok banktól kedvezmény jár az online hitelügyintézésért – ez olyan, mint az áruházakban az önkiszolgáló fizetés, amikor nem foglaljuk le a pénztárost.

A legjobb ajánlatokról azért jó tudni, sok esetben a “jó ügyfeleknek” szólnak, és az ügyfeleket erősen szűrő feltételek mellett kaphatók meg. Például feltétel lehet, hogy a fizetésünket – amely el kell, hogy érjen egy szintet – az adott banknál indított folyószámlán vezetjük. A pénzintézet akár még azt is megszabhatja, havi hány tranzakció a minimum, aminek a számlánkon történnie kell. Ez ugyanis mind bevétellel jár a bank számlára. Ez igényel némi számítgatást: mi járunk-e jobban az adott konstrukcióval végeredményben, vagy a bank.  

Pozitív adóslista – érdemes képben lenni

Kevesen tudják, akik hitelt terveznek, hogy nemcsak negatív adóslista létezik, azaz nemcsak a problémás ügyfeleket “világítják át” a bankok, hanem aki jó adós, az felkerül egy pozitív listára. Ebből is származhat azonban probléma.

Védekezés a rossz hitelmúltú ügyfelek ellen

Közel 450 hazai hitelintézet áll kapcsolatban a KHR nyilvántartással, melyek közösen működtetik a rendszert azért, hogy védjék a pénzügyi intézmények biztonságát. A KHR vagy BAR listára azok kerülnek fel, akik például visszaéltek bankkártyával, vagy felhalmoztak legalább egy minimálbér összegű tartozást, és 90 napnál régebb óta vár az esetükben a bank a törlesztő részletre.

Értelemszerűen aki ezen a listán van, az nem számíthat hitelre, illetve csak nagyon kedvezőtlen ajánlatot kaphat, amellyel a bank maximálisan bebiztosítja magát.

2011-től kötelezően rögzítik az adósok pozitív hiteladatait is. Nyilvántartják azon ügyfeleket is, akik a törlesztő részleteket rendszeresen, határidőn belül fizetik. Ez az úgynevezett jó adósok listája.

Jutalmazni kellene a tagokat

Lehet, hogy nem tudta, hogy rajta van a pozitív adóslistán? Ha vállalkozása nevében kap hitelt, akkor ehhez nem kérik a pénzintézetek a beleegyezését, ez egy teljesen automatikus eljárás. Magánszemélyként önkéntes nyilatkozaton múlik, hogy a KHR kezeli és továbbküldi-e az adatait.

Az adatbázis frissítése havonta történik. Tényleg csak az ’eminensek’ vannak rajta: ha az ügyfél egyhavi törlesztő részletet nem egyenlít ki időben, lekerül a pozitív adóslistáról.

hiteltörténetünket folyamatosan átírjuk
átvilágítható a hitelmúltunk

(forrás: blog.credit.com)

Lehetőségünk van beletekinteni abba, milyen adatokat őriznek rólunk, ezt kérhetjük a pénzintézetünktől, vagy a BISZ Zrt.-től. Az információk erősen védettek, mindenki csak a saját magára vonatkozó adatokat ismerheti meg, arra nincs lehetőség, hogy egy másik cég vagy magánszemély hiteltörténetét lekérdezzük.

Érdemes tudni, hogy hasonlóan a negatív nyilvántartáshoz, évente egyszer kérhetjük le ingyenesen az adatainkat, és ez azért sem felesleges, mivel nem kizárt, hogy lejárt, elévült adatok szerepelnek a profilunkon, vagy a sok különböző információból valami kedvezőtlenül torzítja az adatainkat.

A pozitív adóslista megítélése egyébként nem túl fényes szakmai berkekben. Eredeti célja szerint jobb hitelekhez juttatta volna a legjobb ügyfeleket, ám ez nem következett be.

Az adósokat és a leendő adósokat a pénzintézetek A, B, C, D, E kategóriákba sorolják be. A bankok oldaláról nézve a cél a legjobb minősítésű, vagyis az A és B kategóriás ügyfelek megszerzése a cél, ezek más elbírálás alá estek volna. A pozitív adóslista bevezetése óta eltelt idő alatt az merült fel, hogy nem teljesen korrekt a kép a bekerülő adatok szerint az ügyfelekről, a lista alapján ugyanis Magyarországon A és B kategóriás ügyfelek szinte nem is léteznek.

Az utóbbi hónapokban egyébként sokan önként jelentkeztek, hogy a nyilvántartásba bekerülhessenek, elsősorban a CSOK (Családok Otthonteremtési Kedvezménye) iránt érdeklődők.

Pénzküldés: bővült a TransferWise szolgáltatása

Jó hír az Új-Zélandon dolgozóknak vagy ott kapcsolatokkal rendelkezőknek, hogy a TransferWise-nál új-zélandi dollárt is lehet már küldeni. Az európai pénznemek – elsősorban nyilván az euro – mellett a szolgáltató amerikai és ausztrál dollárt utalt eddig ügyfeleinek, emellett jött be az új deviza.

A TransferWise egyike azoknak a szolgáltatóknak, amelyek kedvező díjak mellett vállalják egy pénznem más országba való küldését és ott átváltását.  

“Küldj pénzt valódi árfolyamon”

A pénzküldő szolgáltatások térnyerése annak köszönhető, hogy mind többen szeretnék az egyik államban keresett pénzüket egy másik országba veszteség nélkül átküldeni, vagy esetleg késedelem, külön költségek nélkül külföldön kifizetni valamilyen szolgáltatást.

A TransferWise jelmondata is az előnyt hangsúlyozza: “Küldj pénzt valódi árfolyamon”. A bankok ugyanis számukra kedvező árfolyamon váltják át az elutalt devizát és a banki árfolyam amellett, hogy napi szinten változik, tehát kiszámíthatatlan, kedvezőtlenebb annál, amit piaci viszonyok között találni.

a deviza átutalásnak már létezik előnyös módja
Nem mellékes, hogyan úszik át az egyikből egy másik országba a pénzünk

(forrás: 24.hu)

Nem véletlenül szokták javasolni, ha a számlánkra például euro érkezik, amelyet át szeretnénk váltani, ne a bank váltsa fel nekünk, hanem euro kivételére alkalmas automatából vegyük azt fel – amelyből már több mint hetven van egyébként Budapesten – és a pénzváltót keressük fel. (Megjegyzés: nem lehet egy kalap alá venni a bankokat devizaszámla tekintetében, mivel az ajánlatok erősen változnak.)

Nincsenek rejtett költségek

Ilyen trükközésre nincs szükség a deviza átutalást kínáló cégek szolgáltatását választva, mivel jó árfolyamra, emellett gyorsaságra és kiszámíthatóságra számíthatunk, bármelyik mellett döntünk. Árban általában fej-fej mellett haladnak, bár kis eltérések vannak.

Használhatjuk arra is ezeket a szolgáltatókat, hogy feltöltsük a PayPal számlánkat, amivel utána biztonságosan vásárolhatunk online, például az eBayen.